"Asszonyi kéz és szív, vagy egy gyermek jelenléte kell ahhoz, hogy a házból otthon legyen."
/Eleanor Hodgman Porter/
A fenti idézettel maximálisan egyetértek, úgyhogy mutatom is az általam öltögetett szivecskék közül a rusztikus verziót.
Én megalkotom a szívet, már csak fel kell akasztani egy jól látható helyre a lakásban, ahol rápillantva mindenkiben azonnal tudatosul, hogy itt otthon vagyok, itt jó lenni.
Olyan ez, mint mikor megtanulunk valamit, hozzászokunk, és annyira természetes lesz számunkra, hogy már nem is gondolunk rá. De ha valahogy újra szóba kerül, azonnal beugranak az emlékek, és a hozzá kötődő érzések is.
Pedig vannak dolgok az életben, amit tudatosan kell megélnünk, mint például az apró dolgokra való rácsodálkozás. Mint például annak, hogy van Otthonom, ahol szeretnek , ahová hazavárnak és ahol jól érzem magam.
Tudjunk örülni minden apróságnak, egy felcsillanó napsugárnak, egy szépséges virágsziromnak, egy mosolynak ♥
Hiszek benne, hogy ha az én szivecskéimet használod ilyen "szépséges pillanat idézőnek" , akkor az működni is fog, és bárki ránéz, szeretettel telik meg a szíve.
"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."
/Wass Albert/
Ezt a szivecskét vászonból varrtam, minden öltése kézi, nem használtam varrógépet hozzá. Magam hímeztem a feliratot, és én horgoltam a kisvirágot is a selyemrózsa alá.
Tudom, hogy nem a legstílusosabb, hogy ezen a retró ajtón fotóztam, de talán érzékelhető, hogy mennyire megváltoztatja ez a kis apróság egy régi ajtó hangulatát is.
Készítettem még egy apró kulcstartót is ugyanebben a stílusban , karácsonyi illatú pot-pourrival van töltve, ha megmorzsolod, felfrissül az illata.
Ha szeretnél rendelni ilyen szivecskét, csak írj egy emailt: diana.eskuvo@gmail.com .
Szeretet és nagy ölelés :)
Dia
~*~
... és köszönöm, hogy benéztél !
Ja, és ne feledd:
Szeretet és nagy ölelés :)
Dia
~*~
... és köszönöm, hogy benéztél !
Ja, és ne feledd:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése