2014. június 26., csütörtök

Ruhafestés egyszerűen

Az úúúgy volt, hogy az egyik esküvői kísérő ruhára, és az örömanya ruhára is, amiket csipkésre terveztem, nem lehetett kapni színben ugyanolyan árnyalatú csipkemotívumot és csipkeszövetet sem, amilyen az alapruha színe. 
Nekiláttam hát megfesteni a csipkeszövetet, és a csipke applikációkat is külön-külön, és annyira kedvet kaptam hozzá, hogy sorban bedobáltam a fetőedénybe a színehagyott egykor fehér volt blúzaimat.
Nagyon imádtam nézni, ahogy festődött az anyag, és azt is , hogy minden textilfajta másképp readált a festésre, és teljesen más színek jöttek létre, mint amire számítottam.



A festékport feloldottam egy fazékban, felfőztem, és nem is csináltam más faxnit, bedobáltam és kevergettem a textileket. Mindig csak egyet főztem, és csak addig, amíg elérte azt az árnyalatot, ami megtetszett. Már a csipke festésnél rájöttem, hogy nincs festékben sem az az árnyalat, amit kerestem, úgyhogy kevertem a színeket. Én a Columbus textilfestéket használtam, és ahhoz, hogy egy karamellaszerű színt kapjak a Homokszínt kevertem a Divatbarnával. Mindíg szemmértékre szórtam a porokat, egy kicsit ebből, egy kicsit abból, több edényben egymás mellett, és mindig csak egy kis darab csipkét dobtam az edényekbe, hogy lássam, melyikben fő olyanra, amilyenre vágyom . A legmegdöbbentőbb számomra az vot, amikor úgy keverődtek ezek a barnás színporok, hogy egy egészen lilás árnyalat jött létre, és innen már csak egy apró gondolatnak kellett elszabadulnia ahhoz, hogy megalkossam ezeket a gyönyörű rózsaszínes árnyalatokat - szintén a feljebb említett 2 barna keveréséből.
A fotókon egyébként vizesen láthatóak az anyagok, száradás után lettek láthatók az igazi színek :)


És most a festékről néhány infó, ha esetleg kedvet kapnátok a festegetéshez. Így néz ki, és kb 110,- forintba kerül egy csomag.

A kép forrása: http://www.columbus.info.hu
 Ilyen színárnyalatokat lehet kapni:

Ha rákattintasz a képre, még nagyobb méretben is meg tudod nézni :) A kép forrása: http://www.columbus.info.hu

A festés helyes használatáról minden információt a gyártó cég oldalán találsz meg : http://www.columbus.info.hu/ruhafestek.htm .


Szeretet és nagy ölelés :)

                                                                                                   Dia           
  ~*~
... és köszönöm, hogy benéztél !

Ja, és ne feledd: 

a  TE  kommented - az én jutalmam :) 

Nincsenek megjegyzések:

HA NEM AKARSZ EGY BEJEGYZÉSEMRŐL SEM LEMARADNI

:

Népszerű bejegyzések